⟵ Vissza a karácsonyi mesék oldalra

Joel, a tolvajok királya

Élt Betlehemben egy kisfiú, akit Joelnek hívtak. Joel nem volt olyan, mint a társai. Nem játszott, nem ugrándozott a vele, egykorúakkal a réten, mert árva gyerek lévén saját magának kellett gondoskodnia a megélhetéséről, és ez minden idejét igénybe vette. Joel meglehetősen furcsa módon gondoskodott magáról. Mondjuk ki őszintén: tolvaj volt. De nem akármilyen!

Mozgékonysága, ügyessége és eszessége révén a Tolvajok Királya elnevezést vívta ki magának.

Még Jeruzsálemben, a fővárosban is hallottak róla. Olyan ügyes volt, hogy soha senki sem tudta rajtakapni, s így semmit sem tehettek ellene. Betlehemben ő volt a gazdagok réme.

Hiába tettek az ajtókra zárakat, hiába rácsozták be az ablakokat, a Tolvajok Királyán nem tudtak kifogni. Ezek után azt hihetnénk, hogy Joel szép házban lakott, díszes ruhákban járt, s általában a gazdagok életét élte. De nem így volt. Ruhája mindig szakadtan lógott, ház helyett legtöbbször csak a szabadban hált és sohasem tartott magánál pénzt. Találgatták is az emberek, hogy hová teszi azt a rengeteg kincset.

Egyszer, egy holdfényes estén Joel a kunyhója felé tartott. Ezt az épületet csak némi jóindulattal lehetett kunyhónak nevezni, mert se ajtaja se ablaka nem volt, s a tetőt is csak néhány deszkaszál helyettesítette. Esős, szeles napokon szinte semmi védelmet nem nyújtott.

Nos, elég az hozzá, hogy Joel ezen az estén hazafelé tartott. Vidáman fütyörészett, versenyre kelve a környékbeli rigók énekével. Észre sem vette, hogy egy idősebb férfi szegődött a nyomába.

- Joel fiam, állj meg egy kicsit! - kiáltott utána az öreg. A fiú meglepetten fordult hátra.

- Ez Hirám, a zsugori selyemkereskedő - állapította meg magában. - Vajon mi dolga lehet velem?

- Várj csak fiacskám - folytatta Hirám -, ugye te vagy Joel, a Tolvajok Királya?

- Nem vagyok semmiféle király.

- Dehogynem - nevetett rosszindulatúan a kereskedő. - Ismer téged mindenki. – A bokrok felé fordulva hármat tapsolt, mire öt-hat árny bukkant fel a sötétben. Joel rosszat sejtve futásnak eredt.

- Fogjátok meg! - kiáltott Hirám. - Az árnyak a fiú után lódultak, s egy szempillantás múlva megkötözve hozták vissza.

- Ejnye, ejnye - gúnyolódott a kereskedő -, hová akartál repülni, madárkám?

- Mit akar velem? - kérdezte rúgkapálva Joel.

- Hogy mit? Igaz is, váltsunk hangnemet és térjünk a tárgyra. Ma reggel a házam körül ólálkodtál, te kis gazember! Le ne tagadd, mert láttalak!

- Miért tagadnám? Senki sem tilthatja meg, hogy elmenjek a háza előtt.

- Vedd tudomásul, hogy én megtiltom! Engem nem fogsz kirabolni, te piszkos csavargó. És hogy lásd, nem a levegőbe beszélek, ízelítőül kapsz egy kicsit abból, amit akkor adok, ha még egyszer meglátlak a házam körül. - Kezdhetitek! - Fordult a szolgái felé. Azok megragadták a fiút, és ütni-verni kezdték. Joel megpróbált szabadulni a köteleitől, hogy védekezni tudjon, de ezzel csak azt érte el, hogy a szolgák még dühödtebben ütötték. Egy jól irányzott ökölcsapástól felrepedt a szája és elöntötte az arcát a vér.

- Jól van, elég! - állította le az embereit Hirám. - Ebből talán okulni fog. Hagyjátok ott a földön, majd kiszabadítja magát, ha tudja.

A selyemkereskedő a szolgáival együtt eltűnt a sötétben. - Megfizetsz te még ezért! - csikorgatta a fogait Joel. - Nagy nehezen kiszabadította magát a kötelek szorításából és megpróbált felállni, de visszaesett. Megtapintotta a térdét, ott ahol a fájdalmat érezte. Mintha izzó parázs ért volna a bőréhez! Keserves nyögések közepette elvonszolta magát az út szélére, ahol talált egy botot. Erre támaszkodva csigalassúsággal elsántikált a közelben lévő kunyhójába.

Napokig hevert tuskóként egy nyaláb szénán. A térde a kétszeresére dagadt, és úgy fájt, hogy alig tudott megmozdulni. De ebben a kényszerű mozdulatlanságban az agya élénken működött. Újabb és újabb terveket kovácsolt arra nézve, hogy hogyan álljon bosszút Hirámon.

Telt múlt az idő, s lassan felvirradt az a nap, amikor lábra tudott állni. Joel ekkor munkához látott. Összegyűjtött mindent, amit fontosnak tartott terve végrehajtásához. Megvárta, amíg besötétedik, s akkor útnak indult. Viharos szél söpört végig a városon. A rohanó felhők mögül csak néha bukkant elő a Hold kerek tányérja.

- Az idő is nekem kedvez - állapította meg örömmel a fiú.

Egy kőhajításnyira Hirám házától megállt. Szemügyre vette az épületet. Lapos tetejű, magas és tömör falú kőházat látott maga előtt.

- Ez nehéz munka lesz - ráncolta a homlokát. - Mi van akkor, ha Hirám őröket állított? - Leült és várt egy ideig, de semmi sem mozdult a ház körül. Lehasalt és közelebb kúszott. Épp mikor fel akart állni, hangos lihegésre lett figyelmes. A Hold előbújt a felhők mögül, és Joel egy hatalmas kutyát pillantott meg maga előtt.

- Te jó ég - gondolta -, ha ugatni kezd, felveri az egész házat, s akkor nekem végem. - Szerencsére a szél, ellenkező irányból fújt, így a kutya nem kapott szimatot. Gyanakodva körülnézett, majd megfordult és eltűnt a sötétben. Joel megkönnyebbülten lélegzett fel.

Felállt, hogy szemügyre vegye az ablakot.

- Be van rácsozva - állapította meg csalódottan.

Körülnézett, hátha akad valami más megoldás, mikor a fal mellett észrevett egy évszázados olajfát.

- Megvan! - derült fel az arca. - A fa egyik ága a tető fölé nyúlik, sokszor láttam, hogy Hirám délutánonként ott hűsöl. Nem tétovázott sokat, felmászott a fára, s nemsokára már a tető fölé hajló ágon kapaszkodott.

- Nem lesz jó -, vakarta meg a fejét - túl magasan vagyok, nem tudok ekkorát ugrani.

Szerencsére eszébe jutott, hogy kötelet is hozott magával. Gyorsan lecsavarta a derekáról és az ágra hurkolta. A kötél éppen a tetőig ért. Macskaügyességgel ereszkedett le rajta. Odalent körülnézett, s hamarosan észre is vette a tetőfeljárót, melyet csak egy gyékény takart. Óvatosan felemelte, és dobogó szívvel indult le a lépcsőn. Odabent koromsötét volt. Joel tapogatózva, lépésről lépésre haladt. Nemsokára egy lefüggönyözött ajtóhoz ért. Elhúzta a függönyt és belesett. A Hold bevilágított az ablakon, így mindent tisztán látott. Majdnem felkiáltott örömében, ugyanis ezt a helyiséget kereste. Ez volt Hirám raktára. Odabent sok-sok vég selyem állt fajtánként rendszerezve. A fiú belépett és előhúzta a kését. Módszeresen munkához látott. Minden bálát megfogott és keresztül-kasul vagdalta a szebbnél szebb, vagyont érő készletet.

- Hirám egy csapásra szegény ember lett - gondolta izzadó homlokát törölgetve.

Ebben a pillanatban, mintha csak megidézte volna, Hirám jelent meg az ajtóban, kezében olajmécsessel. Döbbenten néztek egymásra, mintha egyikük sem akarna hinni a szemének.

Joel tért magához elsőnek. Teljes erejéből nekiugrott a selyemkereskedőnek, kiverte a kezéből a mécsest és futásnak eredt. Felszaladt a lépcsőn, a gyékényt visszatette a nyílásra és a kötélen át felkúszott a fára. Többre már nem volt ideje. A házból zűrzavaros ordítás hangzott, s a következő pillanatban fáklyás emberek lepték el az udvart. Joel felhúzta maga után a kötelet.

Letekintve látta, hogy az öreg Hirám parancsokat osztogatva irányítja a szolgahadat.

- Mindent nézzetek meg! Meg kell találni, nem lehet még messze! Most nem kerül ki élve a kezeim közül a gazember!

- Uram - kiáltott az egyik szolga -, az ajtón nem mehetett ki, mert az belülről el volt reteszelve. Szerintem a tetőn át szökött meg.

- Igazad lehet, nézzük meg!

A tetőt is ellepték a fáklyások. Joel rémülten húzódott meg az ágak között. - Nincs sehol! - kiáltották innen is - onnan is.

- Hátha a fára mászott fel - fontoskodott egy kotnyeles szolgáló.

- Butaságot beszélsz - hordta le Hirám. - Látod, hogy az ágak milyen magasan vannak!

Mindenki menjen vissza az udvarra, odalent folytassátok a keresést. - A szolgák tovább futkostak a kertben, de eredménytelenül. A keresés láza lassan lelohadt, s az emberek kezdték elveszteni a kedvüket. Nagy szerepe volt ebben a hideg, szeles éjszakának is. Joel, látva a lelkesedés csökkenését, kezdett megnyugodni. Elhatározta, hogy szerencsét próbál. Óvatosan lemászott a fáról. Alig ért földet, amikor a közelében kiáltás harsant:

- Itt van! Ugye megmondtam, hogy a fán kell keresni! - A kotnyeles szolgáló volt az. A fiú teljes erejéből rohanni kezdett. A lankadó buzgalmú szolgák újult erővel vetették magukat utána, s Joel tudta, hogy az élete forog kockán. Hihetetlen sebességgel hagyta maga mögött üldözőit. Egyszer csak éles fájdalom hasított a térdébe; a félig gyógyult seb ismét felszakadt.

Mintha minden lépésnél kést döftek volna bele. Meg kellett állnia. Üldözői egyre közelebb értek. Végső kétségbeesésében elhatározta, hogy benyit a mellette lévő házba.

- Amilyen ütött-kopott, lehet, hogy lakatlan - gondolta. - Kinyitotta az ajtót és belépett.

Szinte nekiütközött egy férfinek.

- Segítsen - suttogta -, üldöznek!

- A férfi, kutató tekintettel nézett rá. - Bizalomgerjesztő az arca - állapította meg közben a fiú. - A férfi így szólt:

- Ne félj, gyere be. - Joel megkönnyebbülten ült le egy halom szénára. Körülnézett. A férfin kívül egy asszony is tartózkodott a helyiségben. A fal mellett jászol állt, melyben a fiú legnagyobb meglepetésére egy kisgyermek aludt.

- Kik vagytok ti? - csúszott ki önkéntelenül a száján.

- Ezt inkább mi kérdezhetnénk - mosolygott kedvesen az asszony. Odakintről ekkor kiabálás hallatszott. A férfi fogta a mécsest és kilépett a szabadba.

- Nem láttál itt az előbb egy fiút? - toppant elé a sötétből Hirám. Odabent Joel szíve összeszorult a félelemtől.

- Ez az ember nem képes a hazugságra - gondolta. - Látszik az arcán, hogy nem képes rá.

- De láttam - válaszolt odakint a férfi. - Joel izgatottan ugrott fel.

- Merre ment? - kérdezte rikácsolva Hirám.

- Nincs messze tőletek. Ha ügyesek vagytok, hamar elkapjátok őt. - Hirám és emberei elviharzottak.

- Köszönöm - sóhajtott megkönnyebbülten Joel, amikor a férfi visszajött.

- Most, hogy elmúlt a veszély, elmondhatod, hogy ki vagy.

- Nem lehettek idevalósiak ha nem ismertek. Joel a nevem, de általában csak így hívnak: a Tolvajok Királya. Nem szabadna ezt elmondanom, de érzem, hogy ti nem fogtok visszaélni a bizalmammal.

- Nem -, bólintott az asszony - valóban nem.

- Most mennem kell - lépett a fiú az ajtó felé. - Ha megtalálnak nálatok, ti is bajba kerülhettek. Még egyszer köszönöm a jóságotokat. - Joel kisurrant az ajtón.

Mária és József, mert ők voltak a ház lakói, egymásra néztek. - Azt hiszem, még látni fogjuk őt - jegyezte meg József. Mária egyetértően bólintott.

Két nappal később Joel valóban ellátogatott az istállóba.

- Azért jöttem, hogy megháláljam, amit tettetek. Gyertek velem! - Mária karjára vette a kis Jézust és elindultak Joel után. Nemsokára elhagyták a várost.

- Hová megyünk? - kérdezte József.

- Már meg is érkeztünk - mutatott a fiú egy nagy sziklára.

Fogott egy rudat és nekifeszítette a kőnek. A szikla elmozdult, s mögötte egy üreg vált láthatóvá. Joel belépett a nyíláson, József és Mária meglepetten követték. Odabent a fiú meggyújtotta a bejárat mellé készített lámpást. A következő pillanatban csodás látvány tárult a szemük elé. A szoba nagyságú üregben mesés kincset halmozott fel valaki! Az arany, az ezüst, a tűzpiros rubint, a gyémánt és a mélyzöld smaragd úgy hevert a földön, mint az utcán a szemét.

- Ez az én kincstáram - mutatott körbe Joel. Rajtatok kívül senki sem látta még.

- Miért hoztál ide minket? - kérdezte Mária.

- Azért, mert ettől kezdve ez a tiétek is. Megmentettétek az életemet, ezért örökre az adósotok vagyok.

- Nekünk erre nincs szükségünk - fogta meg a fiú vállát József.

- De ha igazán örömet akarsz szerezni, találd ki, hogy mi mit tennénk ezzel a kinccsel!

Joel meghökkenve nézett rá, aztán lehajtotta a fejét. Sokáig állt így mozdulatlanul. Hogy mit gondolt azt senki sem tudja, de tény, hogy ettől kezdve furcsa események történtek Betlehemben. Egy rejtélyes ember éjszakánként végigjárta a várost, behatolt a szegények házaiba, de soha semmit nem vitt el. Sőt! Reggelre kelve a házbeliek mindig találtak valamit az asztalon.

Aranyat, ezüstöt, tűzpiros rubintot, gyémántot vagy mélyzöld smaragdot...

Mese letöltése

Ez a dokumentum a következő formátum(ok)ban tölthető le:

Segítség fájlok letöltéséhez és a letöltött fájlok megnyitásához.

Ossza meg ismerőseivel

Megosztás

Ossza meg ismerőseivel, hogy ők is elolvashassák vagy megnézhessék ezt az oldalt.




Fájlkiterjesztés magyarázatok

  • doc (Microsoft Word Dokumentum) – A Microsoft Office Word 97/2003 szövegszerkesztő jelenlétét igényli
  • docx (Microsoft Word Open XML Dokumentum) – A Microsoft Office Word 2007 szövegszerkesztő jelenlétét igényli
  • odt (OpenDocument szövegesdokumentum) – Az OpenOffice 3 vagy újabb verzió szövegszerkesztő jelenlétét igényli
  • sxw (OpenOffice szövegesdokumentum) – Az OpenOffice 1.x vagy 2.x verzió szövegszerkesztő jelenlétét igényli