-
© 2012 Inám Község Önkormányzata, Minden jog fenntartva
⟵ Vissza a karácsonyi mesék oldalra
Élt Betlehemben egy kisfiú, akit Joelnek hívtak. Joel nem volt olyan, mint a társai. Nem játszott, nem ugrándozott a vele, egykorúakkal a réten, mert árva gyerek lévén saját magának kellett gondoskodnia a megélhetéséről, és ez minden idejét igénybe vette. Joel meglehetősen furcsa módon gondoskodott magáról. Mondjuk ki őszintén: tolvaj volt. De nem akármilyen!
Mozgékonysága, ügyessége és eszessége révén a Tolvajok Királya elnevezést vívta ki magának.
Még Jeruzsálemben, a fővárosban is hallottak róla. Olyan ügyes volt, hogy soha senki sem tudta rajtakapni, s így semmit sem tehettek ellene. Betlehemben ő volt a gazdagok réme.
Hiába tettek az ajtókra zárakat, hiába rácsozták be az ablakokat, a Tolvajok Királyán nem tudtak kifogni. Ezek után azt hihetnénk, hogy Joel szép házban lakott, díszes ruhákban járt, s általában a gazdagok életét élte. De nem így volt. Ruhája mindig szakadtan lógott, ház helyett legtöbbször csak a szabadban hált és sohasem tartott magánál pénzt. Találgatták is az emberek, hogy hová teszi azt a rengeteg kincset.
Egyszer, egy holdfényes estén Joel a kunyhója felé tartott. Ezt az épületet csak némi jóindulattal lehetett kunyhónak nevezni, mert se ajtaja se ablaka nem volt, s a tetőt is csak néhány deszkaszál helyettesítette. Esős, szeles napokon szinte semmi védelmet nem nyújtott.
Nos, elég az hozzá, hogy Joel ezen az estén hazafelé tartott. Vidáman fütyörészett, versenyre kelve a környékbeli rigók énekével. Észre sem vette, hogy egy idősebb férfi szegődött a nyomába.
- Joel fiam, állj meg egy kicsit! - kiáltott utána az öreg. A fiú meglepetten fordult hátra.
- Ez Hirám, a zsugori selyemkereskedő - állapította meg magában. - Vajon mi dolga lehet velem?
- Várj csak fiacskám - folytatta Hirám -, ugye te vagy Joel, a Tolvajok Királya?
- Nem vagyok semmiféle király.
- Dehogynem - nevetett rosszindulatúan a kereskedő. - Ismer téged mindenki. – A bokrok felé fordulva hármat tapsolt, mire öt-hat árny bukkant fel a sötétben. Joel rosszat sejtve futásnak eredt.
- Fogjátok meg! - kiáltott Hirám. - Az árnyak a fiú után lódultak, s egy szempillantás múlva megkötözve hozták vissza.
- Ejnye, ejnye - gúnyolódott a kereskedő -, hová akartál repülni, madárkám?
- Mit akar velem? - kérdezte rúgkapálva Joel.
- Hogy mit? Igaz is, váltsunk hangnemet és térjünk a tárgyra. Ma reggel a házam körül ólálkodtál, te kis gazember! Le ne tagadd, mert láttalak!
- Miért tagadnám? Senki sem tilthatja meg, hogy elmenjek a háza előtt.
- Vedd tudomásul, hogy én megtiltom! Engem nem fogsz kirabolni, te piszkos csavargó. És hogy lásd, nem a levegőbe beszélek, ízelítőül kapsz egy kicsit abból, amit akkor adok, ha még egyszer meglátlak a házam körül. - Kezdhetitek! - Fordult a szolgái felé. Azok megragadták a fiút, és ütni-verni kezdték. Joel megpróbált szabadulni a köteleitől, hogy védekezni tudjon, de ezzel csak azt érte el, hogy a szolgák még dühödtebben ütötték. Egy jól irányzott ökölcsapástól felrepedt a szája és elöntötte az arcát a vér.
- Jól van, elég! - állította le az embereit Hirám. - Ebből talán okulni fog. Hagyjátok ott a földön, majd kiszabadítja magát, ha tudja.
A selyemkereskedő a szolgáival együtt eltűnt a sötétben. - Megfizetsz te még ezért! - csikorgatta a fogait Joel. - Nagy nehezen kiszabadította magát a kötelek szorításából és megpróbált felállni, de visszaesett. Megtapintotta a térdét, ott ahol a fájdalmat érezte. Mintha izzó parázs ért volna a bőréhez! Keserves nyögések közepette elvonszolta magát az út szélére, ahol talált egy botot. Erre támaszkodva csigalassúsággal elsántikált a közelben lévő kunyhójába.
Napokig hevert tuskóként egy nyaláb szénán. A térde a kétszeresére dagadt, és úgy fájt, hogy alig tudott megmozdulni. De ebben a kényszerű mozdulatlanságban az agya élénken működött. Újabb és újabb terveket kovácsolt arra nézve, hogy hogyan álljon bosszút Hirámon.
Telt múlt az idő, s lassan felvirradt az a nap, amikor lábra tudott állni. Joel ekkor munkához látott. Összegyűjtött mindent, amit fontosnak tartott terve végrehajtásához. Megvárta, amíg besötétedik, s akkor útnak indult. Viharos szél söpört végig a városon. A rohanó felhők mögül csak néha bukkant elő a Hold kerek tányérja.
- Az idő is nekem kedvez - állapította meg örömmel a fiú.
Egy kőhajításnyira Hirám házától megállt. Szemügyre vette az épületet. Lapos tetejű, magas és tömör falú kőházat látott maga előtt.
- Ez nehéz munka lesz - ráncolta a homlokát. - Mi van akkor, ha Hirám őröket állított? - Leült és várt egy ideig, de semmi sem mozdult a ház körül. Lehasalt és közelebb kúszott. Épp mikor fel akart állni, hangos lihegésre lett figyelmes. A Hold előbújt a felhők mögül, és Joel egy hatalmas kutyát pillantott meg maga előtt.
- Te jó ég - gondolta -, ha ugatni kezd, felveri az egész házat, s akkor nekem végem. - Szerencsére a szél, ellenkező irányból fújt, így a kutya nem kapott szimatot. Gyanakodva körülnézett, majd megfordult és eltűnt a sötétben. Joel megkönnyebbülten lélegzett fel.
Felállt, hogy szemügyre vegye az ablakot.
- Be van rácsozva - állapította meg csalódottan.
Körülnézett, hátha akad valami más megoldás, mikor a fal mellett észrevett egy évszázados olajfát.
- Megvan! - derült fel az arca. - A fa egyik ága a tető fölé nyúlik, sokszor láttam, hogy Hirám délutánonként ott hűsöl. Nem tétovázott sokat, felmászott a fára, s nemsokára már a tető fölé hajló ágon kapaszkodott.
- Nem lesz jó -, vakarta meg a fejét - túl magasan vagyok, nem tudok ekkorát ugrani.
Szerencsére eszébe jutott, hogy kötelet is hozott magával. Gyorsan lecsavarta a derekáról és az ágra hurkolta. A kötél éppen a tetőig ért. Macskaügyességgel ereszkedett le rajta. Odalent körülnézett, s hamarosan észre is vette a tetőfeljárót, melyet csak egy gyékény takart. Óvatosan felemelte, és dobogó szívvel indult le a lépcsőn. Odabent koromsötét volt. Joel tapogatózva, lépésről lépésre haladt. Nemsokára egy lefüggönyözött ajtóhoz ért. Elhúzta a függönyt és belesett. A Hold bevilágított az ablakon, így mindent tisztán látott. Majdnem felkiáltott örömében, ugyanis ezt a helyiséget kereste. Ez volt Hirám raktára. Odabent sok-sok vég selyem állt fajtánként rendszerezve. A fiú belépett és előhúzta a kését. Módszeresen munkához látott. Minden bálát megfogott és keresztül-kasul vagdalta a szebbnél szebb, vagyont érő készletet.
- Hirám egy csapásra szegény ember lett - gondolta izzadó homlokát törölgetve.
Ebben a pillanatban, mintha csak megidézte volna, Hirám jelent meg az ajtóban, kezében olajmécsessel. Döbbenten néztek egymásra, mintha egyikük sem akarna hinni a szemének.
Joel tért magához elsőnek. Teljes erejéből nekiugrott a selyemkereskedőnek, kiverte a kezéből a mécsest és futásnak eredt. Felszaladt a lépcsőn, a gyékényt visszatette a nyílásra és a kötélen át felkúszott a fára. Többre már nem volt ideje. A házból zűrzavaros ordítás hangzott, s a következő pillanatban fáklyás emberek lepték el az udvart. Joel felhúzta maga után a kötelet.
Letekintve látta, hogy az öreg Hirám parancsokat osztogatva irányítja a szolgahadat.
- Mindent nézzetek meg! Meg kell találni, nem lehet még messze! Most nem kerül ki élve a kezeim közül a gazember!
- Uram - kiáltott az egyik szolga -, az ajtón nem mehetett ki, mert az belülről el volt reteszelve. Szerintem a tetőn át szökött meg.
- Igazad lehet, nézzük meg!
A tetőt is ellepték a fáklyások. Joel rémülten húzódott meg az ágak között. - Nincs sehol! - kiáltották innen is - onnan is.
- Hátha a fára mászott fel - fontoskodott egy kotnyeles szolgáló.
- Butaságot beszélsz - hordta le Hirám. - Látod, hogy az ágak milyen magasan vannak!
Mindenki menjen vissza az udvarra, odalent folytassátok a keresést. - A szolgák tovább futkostak a kertben, de eredménytelenül. A keresés láza lassan lelohadt, s az emberek kezdték elveszteni a kedvüket. Nagy szerepe volt ebben a hideg, szeles éjszakának is. Joel, látva a lelkesedés csökkenését, kezdett megnyugodni. Elhatározta, hogy szerencsét próbál. Óvatosan lemászott a fáról. Alig ért földet, amikor a közelében kiáltás harsant:
- Itt van! Ugye megmondtam, hogy a fán kell keresni! - A kotnyeles szolgáló volt az. A fiú teljes erejéből rohanni kezdett. A lankadó buzgalmú szolgák újult erővel vetették magukat utána, s Joel tudta, hogy az élete forog kockán. Hihetetlen sebességgel hagyta maga mögött üldözőit. Egyszer csak éles fájdalom hasított a térdébe; a félig gyógyult seb ismét felszakadt.
Mintha minden lépésnél kést döftek volna bele. Meg kellett állnia. Üldözői egyre közelebb értek. Végső kétségbeesésében elhatározta, hogy benyit a mellette lévő házba.
- Amilyen ütött-kopott, lehet, hogy lakatlan - gondolta. - Kinyitotta az ajtót és belépett.
Szinte nekiütközött egy férfinek.
- Segítsen - suttogta -, üldöznek!
- A férfi, kutató tekintettel nézett rá. - Bizalomgerjesztő az arca - állapította meg közben a fiú. - A férfi így szólt:
- Ne félj, gyere be. - Joel megkönnyebbülten ült le egy halom szénára. Körülnézett. A férfin kívül egy asszony is tartózkodott a helyiségben. A fal mellett jászol állt, melyben a fiú legnagyobb meglepetésére egy kisgyermek aludt.
- Kik vagytok ti? - csúszott ki önkéntelenül a száján.
- Ezt inkább mi kérdezhetnénk - mosolygott kedvesen az asszony. Odakintről ekkor kiabálás hallatszott. A férfi fogta a mécsest és kilépett a szabadba.
- Nem láttál itt az előbb egy fiút? - toppant elé a sötétből Hirám. Odabent Joel szíve összeszorult a félelemtől.
- Ez az ember nem képes a hazugságra - gondolta. - Látszik az arcán, hogy nem képes rá.
- De láttam - válaszolt odakint a férfi. - Joel izgatottan ugrott fel.
- Merre ment? - kérdezte rikácsolva Hirám.
- Nincs messze tőletek. Ha ügyesek vagytok, hamar elkapjátok őt. - Hirám és emberei elviharzottak.
- Köszönöm - sóhajtott megkönnyebbülten Joel, amikor a férfi visszajött.
- Most, hogy elmúlt a veszély, elmondhatod, hogy ki vagy.
- Nem lehettek idevalósiak ha nem ismertek. Joel a nevem, de általában csak így hívnak: a Tolvajok Királya. Nem szabadna ezt elmondanom, de érzem, hogy ti nem fogtok visszaélni a bizalmammal.
- Nem -, bólintott az asszony - valóban nem.
- Most mennem kell - lépett a fiú az ajtó felé. - Ha megtalálnak nálatok, ti is bajba kerülhettek. Még egyszer köszönöm a jóságotokat. - Joel kisurrant az ajtón.
Mária és József, mert ők voltak a ház lakói, egymásra néztek. - Azt hiszem, még látni fogjuk őt - jegyezte meg József. Mária egyetértően bólintott.
Két nappal később Joel valóban ellátogatott az istállóba.
- Azért jöttem, hogy megháláljam, amit tettetek. Gyertek velem! - Mária karjára vette a kis Jézust és elindultak Joel után. Nemsokára elhagyták a várost.
- Hová megyünk? - kérdezte József.
- Már meg is érkeztünk - mutatott a fiú egy nagy sziklára.
Fogott egy rudat és nekifeszítette a kőnek. A szikla elmozdult, s mögötte egy üreg vált láthatóvá. Joel belépett a nyíláson, József és Mária meglepetten követték. Odabent a fiú meggyújtotta a bejárat mellé készített lámpást. A következő pillanatban csodás látvány tárult a szemük elé. A szoba nagyságú üregben mesés kincset halmozott fel valaki! Az arany, az ezüst, a tűzpiros rubint, a gyémánt és a mélyzöld smaragd úgy hevert a földön, mint az utcán a szemét.
- Ez az én kincstáram - mutatott körbe Joel. Rajtatok kívül senki sem látta még.
- Miért hoztál ide minket? - kérdezte Mária.
- Azért, mert ettől kezdve ez a tiétek is. Megmentettétek az életemet, ezért örökre az adósotok vagyok.
- Nekünk erre nincs szükségünk - fogta meg a fiú vállát József.
- De ha igazán örömet akarsz szerezni, találd ki, hogy mi mit tennénk ezzel a kinccsel!
Joel meghökkenve nézett rá, aztán lehajtotta a fejét. Sokáig állt így mozdulatlanul. Hogy mit gondolt azt senki sem tudja, de tény, hogy ettől kezdve furcsa események történtek Betlehemben. Egy rejtélyes ember éjszakánként végigjárta a várost, behatolt a szegények házaiba, de soha semmit nem vitt el. Sőt! Reggelre kelve a házbeliek mindig találtak valamit az asztalon.
Aranyat, ezüstöt, tűzpiros rubintot, gyémántot vagy mélyzöld smaragdot...
Ez a dokumentum a következő formátum(ok)ban tölthető le:
Segítség fájlok letöltéséhez és a letöltött fájlok megnyitásához.
Ossza meg ismerőseivel, hogy ők is elolvashassák vagy megnézhessék ezt az oldalt.
Inám Község Önkormányzata
211 Dolinka, 991 28 Vinica
Szlovák Köztársaság
Telefon: +421/47-4889-121
Fax: +421/47-4889-121
© 2012 Inám Község Önkormányzata, Minden jog fenntartva