⟵ Vissza a közérdekű információk oldalra
Tisztelt polgártársak! A Szlovák Köztársaság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumának tájékoztatása alapján közöljük a polgárokkal, hogy idén először Szlovákia is bekapcsolódott a rászorulók megsegítésére irányuló élelmiszersegély-nyújtó, uniós keretből finanszírozott európai programba. Jótékonysági szervezetek közreműködésével ingyenesen alapvető élelmiszereket - simalisztet és száraztésztát kapnak a rászorulók. A maximális limit személyenként 20 simaliszt és 20 kg száraztészta.
Az élelmiszersegélyt a következő személyek kaphatják meg:
Az élelmiszersegély iránt érdeklődőknek átvételkor be kell mutatniuk érvényes személyi igazolványukat az idevágó igazolással, ill. határozattal együtt, a következőképpen:
Az élelmiszert 10 kilós csomagokban szállítják le. A csomagoláson feltüntetik a „Pomoc EÚ“ (Európai uniós segély) feliratot, valamint az EU zászlaját.
A rászoruló az élelmiszer átvételét aláírásával igazolja, s egyben elkötelezi magát, hogy az élelmiszert nem fogja áruba bocsátani.
Azok a polgárok, akik megfelelnek a fenti követelményeknek és szeretnék átvenni az élelmiszersegély-csomagot, kérjük, jelentsék be igényüket az községi hivatalban.
Az élelmiszer átadása November 24-25 között zajlott.
Ossza meg ismerőseivel, hogy ők is elolvashassák vagy megnézhessék ezt az oldalt.
2012. Május
| # számú hét a hónapban | Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 18 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
| 19 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 20 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 22 | 28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |
Időpont: 2012. május 20.
Időpont: 2012. június 3.
Inám Község Önkormányzata
211 Dolinka, 991 28 Vinica
Szlovák Köztársaság
Telefon: +421/47-4889-121
Fax: +421/47-4889-121
© 2012 Inám Község Önkormányzata, Minden jog fenntartva