⟵ Vissza a hírekhez

Nőnap vagy anyák napja

A bársonyos forradalom óta nagyon sok minden megváltozott, sok minden, ami szép volt, hagyományokat őrzött, évtizedek harcát hordta magában eltűnt, és újabbak jöttek helyébe. Ezek közé tartozik a nemzetközi nőnap eltörlése és az anyák napi ünnep bevezetése, mely igazában nem honosult meg nálunk, egyrészt mert más májusi vasárnap ünneplik a magyar és más a szlovák naptár szerint. Nálunk ez az ünnep még nem honosodott meg igazán, és sajnálatra méltó, hogy lassan kiveszik a nők iránti tisztelet, és ez nem csupán e két ünnep összeférhetetlenségének róható fel.

Soraimat olvasva talán sokan arra apellálnak, hogy a nők egyenjogúságot akartak, megkapták, így esélyt sem adnak a boldogságra, mely néha oly kevésbé figyelemkeltő. A nőnap ne arról szóljon, hogy ezen a napon megkülönböztetett figyelemmel tüntetjük ki életünk párját, kolléganőinket, hozzátartozóinkat. Vajon férfitársaink elgondolkoztak-e már egy nőnapi munkabeosztásán, hogy helyt kell, hogy álljon a munkahelyén, az otthoni munkákban, tovább kell képezni magát, átadni lénye minden szeretetét, féltését gyermekeinek s a családnak. Nem vagyok feminista, most mégis azt mondom, adjunk esélyt a nőknek a boldogságra, tegyük egyszerűbbé, gazdagabbá, boldogabbá életüket, ne szégyelljük kimondani a bűvös szót „szeretlek'' vagy „bocsáss meg". Édesanyám 80. születésnapját ünnepeltük idestova 3 éve családi körben, amikor is ő nem várta meg, hogy köszönetet mondjunk neki mindazért az átdolgozott évekért, a ráncokért, a megfáradt életéért, amikor is sokszor magától vont meg mindent, hogy gyermekeinek megadhassa azt, amit más megkapott, hanem ő szólt hozzánk. Szavai mindannyiunkba belenyilalltak, és még ma is ott éltek, amikor is arra kért, hogy fogjuk meg egymás kezét, teremtsünk harmóniát a családban és a testvérek között, legyünk egymásnak fizikai és lelki támaszai. Nem, nem várt áldozatot még köszönetet sem, hogy felnevelt, óvott, szeretett, ő egyszerűen mindannyiunkat boldognak, kiegyensúlyozottnak, elégedettnek akart tudni.

Kedves férfitársak, vajon hányan gondolkoztak el Önök közül, hogy néha az egyszerű dolgok is boldoggá tudják tenni életünk párját. Nem akarok mézesmázos szavakat írásomba rejteni, jómagam mindig is szerettem döntéseket hozni, független lenni, ennek ellenére nem szégyellem bevallani, hogy nagyon sokszor vágytam két erős férfikézre, amelyre támaszkodhatok, amiből energiát meríthetek, hogy felvértezzem magam az élet mindennapi akadályaival szemben, mert voltak szép számmal, de mosolyogva mentem a kitűzött cél felé. Lányommal mindig volt egy titkos mottónk, ha vizsgázni ment „Az erős ember legyőzhetetlen", sokszor csak akkor olvasta, amikor kinyitotta jegyzeteit a vizsga előtt, de ebben a pár szóban minden benne volt.

Most itt az alkalom, hogy esélyt adjunk magunknak a boldogságra, mely nemcsak a nőnapra vagy az anyák napjára szól, hanem egy egész életre. Ne szégyelljük érzéseinket, ha este odabújunk párunkhoz, mert akármilyen erős is egy nő, a társadalmunk még mindig jobban preferálja a férfiakat, főleg a foglalkoztatottság terén. Becsüljük meg élettársunk kitartását, amiért az nem vár köszönetet, sem sajnálatot, próbáljuk meg más szempontból meglátni benne a nőt, hiszen egyszer minden családban eljön az-az idő, amikor üres lesz a ház, észre sem vesszük, és gyermekeink felnőnek, és kirepülnek az otthoni fészekből, és mindegyik a saját útját akarja látni. Sokszor talán teher a szülők aggódása, pedig mi csak ugyanazt a szeretetet, jóságot akarjuk visszaadni, ami a szülői örökségünk.

A nők kitartása igenis figyelemreméltó. Mégis felvetődik bennem a kérdés, lehet-e egyáltalán számukra engedélyezett a boldogság? Gyermekeimet mindig arra tanítottam, hogy ha a jó Isten becsukja a nagykaput, nyitva hagyja a kiskaput. És ez így van a való életben is, ők derűsek, mosolyognak, még ha ez a mosoly olykor el is halványul egy kicsit.

Nos, kedves férfitársak, gondolkozzunk el az együtt eltöltött éveken, mennyi fájdalmat vagy esetleg örömet okoztunk kedvesünknek, s mindezeket végiggondolva talán már másként fogjuk látni a szeretett nőt. És higgyék el, nem esik csorba a büszkeségükön, ha egy kevéske áldozatot hoznak a családért, az együvé tartozásért. És hogy a jövőben nem csupán fizikai (a legjobb esetben), de lelki támaszt is nyújtanak majd- Mert egy nő, egy feleség, egy családanya hiányát csak akkor érezzük majd meg igazán, amikor már késő lesz, akkor fogjuk igazán értékelni mit veszítettünk, és hogy igazából mire is képes egy családanya.

Ennyit szerettem volna a nőnap, vagy ha úgy tetszik az anyák napja margójára elmondani, hogy ma még nem késő, de nem tudjuk, mit hoz a holnap, és eljön az a perc, amikor már mindezt nem tudjuk jóvátenni és kimondani „szeretlek".

Nagy Mária, Inám

Ossza meg ismerőseivel

Megosztás

Ossza meg ismerőseivel, hogy ők is elolvashassák vagy megnézhessék ezt az oldalt.

Legyen naprakész!

Iratkozzon fel RSS hírcsatornánkra
(Really Simple Syndication) értesítő eszköz segít Önnek, hogy mindig naprakész legyen.

Még több hírcsatorna