Tájainkon még csak most van kibontakozóban a falusi turizmus. Kétségtelen, hogy tavasztól őszig bőségesebb a kínálat, de télvíz idején is lehet turistacsalogató programokat készíteni. Faluhelyen, ahol adottak a feltételek, no meg vállalkozó szellemű emberekből és ötletekből sincs hiány, kézenfekvő disznótoros kóstolóra invitálni az ínyenc turistákat. Ennek jelei mutatkoznak Inámban, ahol február 21-én, szombaton amolyan farsangzáró gasztronómiai napot rendeztek. Nagy József polgármester elmondta, hogy az önkormányzati képviselők, a Sőtér Kálmán Polgári Társulás tagjai és az MKP - ahogy fogalmazott - „asszonytagozata” disznótoros kóstolót készítettek a Budapestről, egészen pontosan Újpestről érkező vendégeknek, akik közül ugyan már többen ismerősként jöttek a községbe, mert a helyi önkormányzat már évek óta baráti kapcsolatokat ápol az újpesti önkormányzattal. Egy autóbusznyi ember érkezett a rendezvényre, akiknek reggelire „abárolt” szalonnát, disznósajtot és sült hurkát tálaltak. Ebédig a társaság programjában a környék nevezetességeinek megtekintése szerepelt. Ellátogattak a szklabonyai Mikszáth-házba, megnézték az ipolybalogi „koronás” templomot, Ipolynyéken pedig Szent István köztéri szobrát. Visszaérkezvén jellegzetes disznótoros ebéd várta a pesti turistákat. Először hagyományos kenyeres-hagymás pecsenyelevest szolgáltak fel, aztán jöhetett a főtt hús, a pörkölt, de nem hiányzott az asztalról a sült kolbász és hurka és a disznótoros káposzta sem. No meg a jó inámi bornak is keletje volt. Meglepetés volt a „desszert”, az MKP-s asszonyok sütötte „herőke” inámi módra. Elutazásuk előtt az újpesti vendégek megtekintették még a helyi templomot, és a temetőben koszorút helyeztek el Mons. Lénár Károly síremlékén.
Nagy József polgármester reményét fejezte ki, hogy az ilyen és hasonló rendezvényeknek folytatásuk lesz a faluban.
Osse meg ismerőseivel, hogy ők is elolvashassák vagy megnézhessék ezt az oldalt.
Iratkozzon fel RSS hírcsatornánkra
(Really Simple Syndication) értesítő eszkösz segít Önnek, hogy mindig naprakész legyen.
2010. Március
| # számú hét a hónapban | Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 9 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
| 10 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
| 11 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
| 12 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
| 13 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 |
Időpont: 2009. december 31.
Időpont: 2009. december 20. 15:00
Inám Község Önkormányzata
211 Dolinka, 991 28 Vinica
Szlovák Köztársaság
Telefon: +421/47-4889-121
Fax: +421/47-4889-121
© 2010 Inám Község Önkormányzata, Minden jog fenntartva