Hogyan lehet újra előtérbe hozni, jó hírnevét vinni, szakmai és gazdasági pozícióit megerősíteni a szlovákiai méhész szakmának? Ezzel a kérdéssel foglalkozott a VI. Mézfesztivál szakmai tanácskozása Inámban, augusztus 13-án.
A szlovákiai mézfogyasztás az elmúlt években jóval az európai átlag alatt maradt, pedig a méz igen értékes édesítőszer és gyógyhatású anyag. Az inámi Mézfesztivál célja a mézfogyasztás népszerűsítése, helyet adni a szakmai megbeszéléseknek és elősegíteni a szlovákiai méhészet megerősödését
– mondta Nagy József, Inám község polgármestere. Idén a becslések szerint rekordlétszámú néző és szereplő jött el Inámba, hogy a kultúrház mögötti, az idei alkalomra már fedetté átalakított szabadtéri színpadon zajló műsort megtekintse. A nézőtéren egy gombostűt nem lehetett leejteni, s ha ez az örvendetes tendencia folytatódik, a szervezőknek el kell gondolkodniuk azon, hogyan bővíthető a fesztivál helyszíne. A rendezvény fővédnöke, Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a fesztiválon, a szaktárca hivatalvezetője, Pelle Tibor üdvözölte a résztvevőket. Jókai Tibor, a Szlovákiai Méhészek Szövetségének vezetőségi tagja szerint valamelyest tán javulni látszik a méhészet helyzete, de komoly gondot okoz a méhészeknek az igen alacsony felvásárlási ár, amit a tengerentúlról, elsősorban Argentínából behozott és az üzletláncok által dömpingáron piacra dobott áru nyomott le a hazai önköltségi árak alá. A szlovákiai méhészetben van annyi erő és annyi szakmai tartalék, hogy képes lesz rövid időn belül újra megerősíteni pozícióját mind a hazai, mind pedig a határon túli piacokon
– nyilatkozta Jókai Tibor.
Idén is a mézkirálynő választás volt a Mézfesztivál eseménysorozatának fénypontja. Eredetileg nyolc jelentkezést regisztráltak, végül hét lány indult a megmérettetésen. A jelölteknek nem volt nehéz dolga, mindössze három feladat várt rájuk. Egy tíz kérdésből álló, méhészettel kapcsolatos teszt kitöltése, egy mézes alapú sütemény elkészítése, és jó megjelenés kell csupán a mézkirálynői cím elnyeréséhez. Az idei versengést a terbegeci Pavlenda Mária nyerte meg, két udvarhölgye, egyforma pontszámmal Jakus Annamária és Jánoska Edit lett. A legtöbb közönségszavazatot Gemer Xénia kapta. Az idei mézkirálynő feladata lesz a többi között, a szlovákiai méhészet képviselete a hazai és nemzetközi élelmiszer-ipari kiállításokon, szakvásárokon, valamint a Jászberényben évente megrendezendő Mézfesztiválon.
Ossza meg ismerőseivel, hogy ők is elolvashassák vagy megnézhessék ezt az oldalt.
Iratkozzon fel RSS hírcsatornánkra
(Really Simple Syndication) értesítő eszköz segít Önnek, hogy mindig naprakész legyen.
2012. Május
| # számú hét a hónapban | Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 18 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
| 19 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 20 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 22 | 28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |
Időpont: 2012. május 20.
Időpont: 2012. június 3.
Inám Község Önkormányzata
211 Dolinka, 991 28 Vinica
Szlovák Köztársaság
Telefon: +421/47-4889-121
Fax: +421/47-4889-121
© 2012 Inám Község Önkormányzata, Minden jog fenntartva