⟵ Vissza a hírekhez

Kevés mézet fogyasztunk

Az idén ötödik alkalommal megrendezendő Mézfesztiválon a mézfogyasztás népszerűsítése mellett szakmai előadások is várják majd az érdeklődőket. Jókai Tibor, a szlovákiai méhészet kiváló szakembere szerint a Mézfesztivál egyik igen fontos célja, hogy növelje a szlovákiai mézfogyasztást és népszerűsítse ezt az igen nagy múltú és gazdag hagyományokkal rendelkező foglalkozást.

Jókai Tibor elmondta, Szlovákiában még mindig nem eléggé közkedvelt ez a természetes, gyógyhatású és igen nagy tápértékű élelmiszer. Az egy főre eső mézfogyasztás átlagban 20-30 dekagramm évente. A hazai 3000 tonnás méztermelés sem fogy el itthon, évente 1000-1500 tonnányi mézet exportál Szlovákia. Jókai Tibor szerint az uniós tagság a méztermelők számára jelenleg egyfajta piaci patthelyzetet hozott. Pillanatnyilag igen gyenge a felvásárlás, mert az unió engedélyt adott a kínai méz behozatalára. A felvásárlók tehát kivárnak, a méztermelők pedig egyelőre raktárra termelnek.

Minden jel azt mutatja, hogy javulás következik. A kínai méz minősége soha nem éri el az európai mézekét. A hazai méztermelők joggal várnának el egyfajta piacvédelmi kvótát és normális felvásárlási árakat. Ezekről a témákról is beszélgetünk majd" – mondta Jókai Tibor.

Inámban a Mézfesztiválon idén újra választanak mézkirálynőt, a legutolsó információk szerint tucatnyi hölgy nevezett be a megmérettetésre. A rendezvénysorozat augusztus 14-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik Sőtér Kálmán emléktáblájának megkoszorúzásával. Az idei Mézfesztivál fővédnöke Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter, díszvendége pedig Hamerlik Richárd parlamenti képviselő.


Megjegyzés hozzáadása

Ossza meg ismerőseivel

Megosztás

Ossza meg ismerőseivel, hogy ők is elolvashassák vagy megnézhessék ezt az oldalt.



Legyen naprakész!

Iratkozzon fel RSS hírcsatornánkra
(Really Simple Syndication) értesítő eszköz segít Önnek, hogy mindig naprakész legyen.

Még több hírcsatorna