Az idén, augusztus 14. és 15. ötödik alkalommal rendezték meg itt a méhészek és a mézet kedvelők találkozóját. Nagy József mérnök, a falu polgármestere elmondta, hogy az egyedülálló rendezvényt az Inámban tevékenykedő és a községben országos hírű méhésztelepet létesítő közismert méhész-szakíró, Sőtér Kálmán tiszteletére szervezték.
Az első Mézfesztivált 2000-ben tartottuk, Sőtér Kálmán halálának nyolcvanadik évfordulóján. Akkor avattuk fel emléktábláját is a községházán. A rendezvény programja minden alkalommal hasonló. Az első nap délelőttjén szakelőadók osztják meg tapasztalataikat méhészkollégáikkal. Az idén Jókai Tibor mérnök, a Szlovák Méhészszövetség Országos Bizottságának tagja, valamint három neves méhész, az egerszalóki Sztrancsík Zsigmond, a balassagyarmati Antalka József és a zsélyi Oravec Gyula tartott előadást. S Pozsonytól Kassáig több mint száz méhész érkezett a fesztiválra.
A polgármester – aki maga is szívesen méhészkedett, amíg csípésallergia miatt abba nem kellett hagynia a mesterséget – azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a faluban és környékén az idősebb korosztály és a nyugdíjasok mellett egyre több fiatal kezdett méhészettel foglalkozni.
A méhészek időnként bizony fullánkos
, csípős
szakmájukra rácáfolva rendkívül közvetlen, barátságos emberek. Már az előadások alatt elkezdődött a mézvásár és termékbemutató, természetesen kóstolóval együtt. A különböző ízű és illatú mézkészítmények kóstolgatása közben egy különlegességre bukkantunk: mézbe kevert virágporra.
A szárazon árusított virágpor ezerszínű granulátumhoz hasonlít. Kiderült, hogy az apró golyócskákat maguk a méhek készítik. Úgy, hogy a virágport a hátsó lábuk külső oldalán található kosárkába söprik. A kaptárba röpülve egy 4 mm-es lyukakból álló szitán
kell áthaladniuk, amely lehúzza lábukról a virágporcsomót. A méhész megtisztítja, kiszárítja, és máris kész a rendkívül finom virágporcsemege!
Balázs Antal kérésünkre még a népszerű mézbor készítésének rejtelmeibe is beavatott bennünket. Ehhez össze kell forralni 36 kiló mézet és 100 liter vizet. A keletkező hab többszöri leszedése után kerülnek a folyadékba a gyógynövények, az erjesztő, s a továbbiakban már minden úgy történik, ahogy a hagyományos bor készül. Az, hogy milyen gyógynövényekkel fűszerezik a mézbort, szakmai titok
– mondta Balázs úr hamiskás mosollyal. A mézbort egy évig érlelik a pincében, alkoholtartalma körülbelül 11-12 fok, akár a vermutféléké.
A Mézfesztivál leglátványosabb, tömegeket vonzó eseménye a mézkirálynő megválasztása. Az idén nyolcan vállalkoztak a megméretésre
. A verseny szabályai szerint a 16 és 26 év közötti hölgyeknek mézes süteményt vagy tortát kellett készíteniük, válaszolniuk néhány méhészettel kapcsolatos tesztkérdésre, valamint pár mondatban frappánsan bemutatkozniuk a zsűri és a szabadtéri színpad közönsége előtt. Az öttagú zsűrit olyan prominens személyiségek alkották, mint Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter (a fesztivál fővédnöke), Jókai Tibor, a Szlovák Méhészszövetség OB tagja, Láng Judit, a pozsonyi magyar nagykövetség tanácsosa, Oravec Tibor méhész, Nagy József polgármester, valamint Magyarország idei mézkirálynője, Jákói Regina. A vonzó jászberényi hölgy elmondta, hogy agrármérnöknek készül, és diplomadolgozatát a méhészkedésről fogja írni. Magyarországon ez volt a 17. mézfesztivál. Én eredetileg azért mentem el, hogy minél több ismeretet gyűjthessek. Mert egészen más, ha nem a szakkönyvekből, hanem egy gyakorló méhésztől sajátíthatom el a szakma fortélyait.
A mézkirálynő feladatai közé tartozik a méhésztalálkozókon való részvétel s a mézkészítmények legkülönbözőbb rendezvényeken való népszerűsítése. Inámban az idén a 16 éves Vitályos Beatrix fejére került a virágokból készített korona. A nevetős arcú fiatal lány Nagybalogon él, és most kezdi meg középiskolai tanulmányait a Rimaszombati Kereskedelmi Akadémián. Talán azért lettem én a győztes, mert régi méhészcsaládból származom, jelenleg is 143 méhcsaládunk van. A mézbort is szívesen kóstolgatom, de a pergetéstől kezdve minden kaptár körüli munkában szoktam segíteni. Ezért nagyon is könnyűnek tűntek számomra a tesztkérdések. A fesztiválra egy mézes tortát és egy süteményt hoztam, magam készítettem mindkettőt. Kellemesen meglepett, hogy egy éven át én lehetek a mézkirálynő!
Az inámi Mézfesztiválon volt akácmézverseny is, melyen a terbegeci Petrovics Pál lett az első, a helybeli Gyurász Máté pedig a második helyezett. A szervezők a legkisebbekről sem feledkeztek el: amíg a szabadtéri színpadon egymást követték a szórakoztató műsorok, a gyerekeknek aszfalt rajzversenyt rendeztek. De a kicsik az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ ipolysági kihelyezett irodája munkatársainak, illetve a Nagytúrról és Fölsőtúrról érkezett két kézművesnek a segítségével egyedi szárazvirág-kompozíciókat, só gyurmafigurákat és gyöngy vagy drót ékszereket is készíthettek. A felnőttek pedig mézbort vagy más üdítő nedűt kortyolgatva hajnalig szórakozhattak az utcabálon. S vasárnap, az ünnepi szentmisét és az ebédet követően egy újabb szórakoztató műsor formájában befejezésül még a mézesmadzagot is elhúzták
a fesztiválozók orra előtt.
Ossza meg ismerőseivel, hogy ők is elolvashassák vagy megnézhessék ezt az oldalt.
Iratkozzon fel RSS hírcsatornánkra
(Really Simple Syndication) értesítő eszköz segít Önnek, hogy mindig naprakész legyen.
2012. Május
| # számú hét a hónapban | Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 18 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
| 19 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 20 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 22 | 28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |
Időpont: 2012. május 20.
Időpont: 2012. június 3.
Inám Község Önkormányzata
211 Dolinka, 991 28 Vinica
Szlovák Köztársaság
Telefon: +421/47-4889-121
Fax: +421/47-4889-121
© 2012 Inám Község Önkormányzata, Minden jog fenntartva