Podpis memoranda o spolupráci

Együttműködési memorandum aláírása a Besztercebányai Kerületi Önkormányzattal.

Hagyomány

Inám község a Hagyomány c. határon átnyúló projekt kapcsán Nyitórendezvényt szervezett 2021. június 4-én Inámon.

A projekt célja a határon átnyúló intézményközi együttműködés szintjének javítása és az állampolgárok közötti határon átnyúló együttműködés kiszélesítése, valamint a határ menti települések – Inám, Diósjenő – vonzerejének növelése. A két mikrorégióban a gasztronómia és népművészetek jegyében kívánják erősíteni a turizmust, ezáltal emelni a régiókba látogató turisták számát.

A nyitó projektesemény során a községek képviselői bemutatták településeiket, a hagyományaikat és történetüket, majd ismertették a projekt keretében megvalósuló rendezvényeket.

Inám 2021. június 26-án tartják a családi napot és 2021. július 10-én a Mézfesztivált. A falu arculatát a méz és az egyedi, kézműves jellegű mézes termékek határozzák meg, így ezen a napon a gasztronómia és annak népszerűsítésére szeretnék helyezni a hangsúlyt.

A magyarországi projektpartner, Diósjenő község 2021. július 3-én bábszínházzal egybekötött családi napot tart, majd 2021. július 10-én megszervezik a Jenő-napot, ahol a diós ételeké lesz a főszerep.

COVID-19 tesztelés

Helyszín: Inám, kultúrház

Időpont: 2021. június 5., szombaton 15.00-17.00 között

A tesztelés 10-től 65 éves korig javasolt. Kérjük hozzák magukkal a személyazonossági igazolványukat és az egészségügyi kártyájukat. A tesztelésre mindenki maszkban érkezzen abban az időpontban ahová házszám szerint tartozik. Kérünk mindenkit legyen türelemmel a másik iránt és tartsák be a 2 méteres távolságot egymástól.

Tesztelés a környező községekben

Ipolybalog - 2021. június 5., szombaton 08.00-11.00 között
Ipolykeszi - 2021. június 5., szombaton 12.30-14.30 között

COVID-19 tesztelési ütemterv.

Helyszín: Inám, kultúrház

Időpont: 2021. május 15., szombaton 08.00-12.00 között

COVID Automata - Nagykürtösi járás: I. szint
(2021. 5. 17-től)

A tesztelés 10-től 65 éves korig javasolt. Kérjük hozzák magukkal a személyazonossági igazolványukat és az egészségügyi kártyájukat. A tesztelésre mindenki maszkban érkezzen abban az időpontban ahová házszám szerint tartozik. Kérünk mindenkit legyen türelemmel a másik iránt és tartsák be a 2 méteres távolságot egymástól.

Időpont Házszám
08.00 – 08.30 2 – 23
08.30 – 09.00 24 – 40
09.00 – 09.30 41 – 82
09.30 – 10.00 szünet
10.00 – 10.30 83 – 134
10.30 – 11.00 135 – 153
11.00 – 11.30 154 – 176
11.30 – 12.00 177 – 253

COVID-19 tesztelési ütemterv.

Helyszín: Inám, kultúrház

Időpont: 2021. május 1., szombaton 08.00-12.00 között

COVID Automata - Nagykürtösi járás: II. szint
A 2021. 04. 12-e után végzett tesztek érvényessége 14 nap (de sok helyre még szükséges a 7 napos teszt)

Időpont: 2021. április 24., szombat 08.00-12.00 között