2021. szeptember 17-én, pénteken 19.00 órakor a Gorbacsov titkai című könyv bemutatójára kerül sor a Kultúrházunkban.

A rendezvény vendége Zolcer János, az ipolybalogi származású szerző, újságíró és nemzetközi tv-producer, aki évekig Németországban tartózkodott, majd Budapesten telepedett le, ahol a mai napig él, onnan igazgatja a világ húsz városában működő médiabirodalmát.

Szeretettel várunk mindenkit.

Podpis memoranda o spolupráci

Együttműködési memorandum aláírása a Besztercebányai Kerületi Önkormányzattal.

 

Hagyomány

Inám község a Hagyomány c. határon átnyúló projekt kapcsán Nyitórendezvényt szervezett 2021. június 4-én Inámon.

A projekt célja a határon átnyúló intézményközi együttműködés szintjének javítása és az állampolgárok közötti határon átnyúló együttműködés kiszélesítése, valamint a határ menti települések – Inám, Diósjenő – vonzerejének növelése. A két mikrorégióban a gasztronómia és népművészetek jegyében kívánják erősíteni a turizmust, ezáltal emelni a régiókba látogató turisták számát.

A nyitó projektesemény során a községek képviselői bemutatták településeiket, a hagyományaikat és történetüket, majd ismertették a projekt keretében megvalósuló rendezvényeket.

Inám 2021. június 26-án tartják a családi napot és 2021. július 10-én a Mézfesztivált. A falu arculatát a méz és az egyedi, kézműves jellegű mézes termékek határozzák meg, így ezen a napon a gasztronómia és annak népszerűsítésére szeretnék helyezni a hangsúlyt.

A magyarországi projektpartner, Diósjenő község 2021. július 3-én bábszínházzal egybekötött családi napot tart, majd 2021. július 10-én megszervezik a Jenő-napot, ahol a diós ételeké lesz a főszerep.